ANYAGTUDOMÁNY ÉS
TECHNOLÓGIA TANSZÉK
Department of Materials Science & Engineering

Hegesztő t. szakmérnök (IWE / EWE)

Kedves leendő Hallgatónk!

 

Új Hegesztő technológus szakmérnök képzés indult tanszékünkön 2023 szeptemberében, a következő képzési ciklus tervezett időpontja 2025 szeptembere.
 

A hegesztő technológus szakirányú továbbképzés célja, hogy a szükséges előképzettséggel rendelkező mérnökök számára a hegesztés és rokoneljárásai területén megfelelő mélységig szakmai és tudományos ismereteket adjon a következő témakörökben:

  1. anyagok és viselkedésük hegesztés során,
  2. hegesztési eljárások és berendezéseik,
  3. hegesztett szerkezetek tervezése,
  4. gyártás és minőségbiztosítás.

A megszerezhető végzettség: Hegesztő Technológus Szakmérnök.
Továbbá a képzést az Európai Hegesztési Szövetség (EWF) és az IIW ANB is approbálta, így lehetőség van arra, hogy a képzésben résztvevő, legalább 3 éves mérnöki szakon végzett hallgatók külön vizsgák alapján a Nemzetközi Hegesztő Mérnöki (IWE) és az Európai Hegesztő Mérnöki (EWE) a címet is megszerezzék. A képzés három félév oktatásból áll. Az utolsó félévben szakdolgozatot is kell készíteni. A félévek 14 oktatási hétből állnak és hetente két nap – pénteki és szombati napokon – van órarendi elfoglaltság.

Jelentkezési lap és további hasznos információk letölthetők innen

A Képzés adminisztrátora Oláh Ágnes, a képzés felelőse Dr. Májlinger Kornél

Tárgy neve Neptun kód Kredit
Hegesztési eljárások és berendezéseik I BMEGEMTHT18 12
Hegesztési eljárások és berendezéseik II BMEGEMTHT19 17
Anyagok és viselkedésük hegesztés során I BMEGEMTHT21 7
Anyagok és viselkedésük hegesztés során II BMEGEMTHT22 13
Hegesztett szerkezetek tervezése BMEGEMTHT31 11
Hegesztett kötések roncsolásmentes vizsgálata BMEGEMTHT41 5
Gyártástervezés BMEGEMTHT42 12
Minőségirányítás BMEGEMTHT43 5
Szakdolgozat (Hegesztő t. szakmérnöki) BMEGEMTHTSD 8
Jelentkezési lapok és nyomtatványok BMEGEMTHT00 0

Gyakran ismételt kérdések

  • Mik a jelentkezési feltételek?
    1. Mérnöki diploma (gépész-, közlekedés-, építő-, kohó-, anyag-, villamosmérnöki szakokon) BSc, MSc, főiskolai ill. egyetemi oklevelek is megfelelnek
    2. és minden esetben szükséges még két év hegesztés vagy ahhoz kapcsolódó területen szakmai gyakorlat igazolása is
    3. és minden esetben a hallgatóink személyes felvételi elbeszélgetés után kerülnek felvételre.
  • Mire számítsak a felvételi elbeszélgetésen?
    A felvételi elbeszélgetés NEM vizsga. Itt kötetlen módon elbeszélgetünk a hallgató jelölt szakmai múltjáról, a képzéssel szembeni elvárásairól és elképzeléseiről ill. a későbbi félreértések elkerülése végett a képzés fontosabb szabályairól.
    Erre az alkalomra hozza magával mindenki:
    1. az eredeti diplomáját (diplomáit),
    2. a szakmai gyakorlati idő igazolását,
    3. az aláírt jelentkezési lapot,
    (4.) esetleges egyéb igazolásokat.

  • Szükséges-e további nyelvvizsga a BME diploma megszerzéséhez?
    Nem.

  • Külföldi diplomával hogyan jelentkezhetek?
    A külföldi diplomák hiteles fordítása sajnos már nem elegendő, valamely magyar egyetemen / főiskolán honosított oklevéllel tudnak jelentkezni a hallgatóink.

  • Hegesztő technológust is képeznek?
    Nem, csak mérnököket képezünk, a szak teljes neve: Hegesztő technológus szakmérnök képzés, mellyel a nemzetközi hegesztőmérnök (International Welding Engineer IWE) cím is megszerezhető.

  • IWT végzettségű kollégáknak tartanak IWE-re való továbbképzést?
    Jelenleg nem, csak a hagyományos úton megszerezhető IWE képzést tartunk
  • Indul-e keresztféléven a képzés?
    NEM, a képzésen nincsen keresztfélév, se évismétlési lehetőség.
  • Mi történik, ha egy tárgyat nem tudok teljesíteni?
    következő képzési ciklusba bekapcsolódhat, az addig befizetett szemeszterének(einek) megfelelően nem kell új tandíjat fizetnie, de a létszámkorlát miatt a jelentkezési határidőig be kell jelentkezni, különben megeshet, hogy nem marad hely!
  • Mikor lesz a beíratkozás?
    Beiratkozás az első oktatási hét első óráján lesz
  • Minden pénteken és szombaton van oktatás?
    Egy szemeszter 14 oktatási hétből áll. Oktatás minden pénteken ~8-19 óráig van, a szombati foglalkozások az első két szemeszterben kéthetente vannak ~8-14 óráig.
    Az IIW irányelvek szerint a foglalkozások 90%-án kötelező a részvétel.
  • Hogyan lehet megszerezni az IWE diplomát is?
    A harmadik szemeszter végén a záróvizsgabizottságban ott ülnek az ANB biztosai is így a záróvizsgákkal (írásbeli teszt és szóbeli) az IWE / EWE cím automatikusan megszerezhető, nem kell külön-külön vizsgázni a BME és az IWE diplomákhoz.
  • Mennyibe kerül a képzés?
    A képzés ára 420 000 HUF / szemeszter x összesen három szemeszter.
  • Van-e egyéb költség, pl vizsgaköltség, jegyzetköltség?
    Az IWE cím vizsgadíját a képzés végén külön az ANB-nek jelen esetben az MHtE-nek kell fizeni az ő mindenkori díjszabásuk szerint:  egyéb vizsgaköltség nincsen.
    A kiadott jegyzetek ingyenesek, igény szerint az ajánlott szakkönyvek egyedi úton beszerezhetők.
  • Van lehetőség a tandíj részletfizetéssel történő kiegyenlítésére?
    A tandíj egy összegben fizetendő minden szemeszter elején, amennyiben céges részfinanszírozás van két számla kerül kibocsátásra.
  • A vidéki hallgatók számára biztosított-e a szállás lehetősége, vagy egyénileg kell megoldani?
    Sajnos nem biztosított a kollégiumi elhelyezés, mivel jelenleg csak olyan hallgatóknak tartanak fenn férőhelyet, akik folyamatosan BP-re költöznek, a mi képzésünk viszont csak 1-2 nap / hét.
  • A képzés idejére igényelhető-e diákigazolvány?
    A képzés során rendes levelező hallgatói státuszuk lesz, tehát kapnak diákigazolványt és igénybevehetik az ahhoz járó összes kedvezményt, továbbá hozzáférést kapnak az egyetemi hallgatók számára előfizetettt összes elektronikai információs rendszerhez, könyvtárakhoz.
Our website uses cookies. By using our services you agree to our use of cookies.
Privacy I agree
Tanszékünk honlapja sütiket (cookies) alkalmaz. A webhely használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.
Adatvédelem Elfogadom