TDK 2017

2017-11-26
Administrator

 
Idén is nagy érdeklődés mellett zajlott le a Tudományos Diákköri Konferencia, amelyen Tanszékünk már három szekciót is indított.

A három szekcióban összesen 16 tudományos dolgozattal neveztek a hallgatók, az Anyagtudomány és Technológiábam hatan, az Orvostechnikában és a Kötéstechnológiákban öten-öten mutatták be kutatásaikat.

Öszesen 10 helyezés és hat különdíj került kiosztásra, a díjazottak között többen is OTDK jelölésben részesültek.

Külön kiemelnénk Kemény Alexandrát, aki az 'Aktív ernyő méreteinek hatása a plazmanitridált rétegre' című dolgozatával a ProProgressio Alapítvány különdíjában, valamint Károly Dórát, aki fáradhatatlan és kitartó munkája miatt Konzulensi díjban részesült.

 

A TDK konferencia eredményei a TDK Eredmények menüpont alatt megtekinthetők.

 

Gratulálunk minden tisztelt résztvevőnek és díjazottaknak!

2017_tdk.JPG